Azt hiszem egy év némaság után éppen időszerű ez a bejegyzés...
Új Alice
Néhány órával később, sötétedéskor Edward visszavitte őket Seattle-be, de nyugodtak lehettünk az irányban, hogy nem fognak minket elárulni. Nem lettek olyan barátaink, mint a Quileute-ok, vagy mint Angie, de jó ismerősként, és talán szükség esetén menedékadóként tarthattuk őket számon. Míg Edward távol volt, Alice lecsapott rám.
– Bella, sürgősen beszélnünk kell, míg Edward nincs a közelben!
– Mi baj van, Alice?
– Semmi, és nem is lesz, nyugi! De a minap, amikor kiderült, hogy téged nem lehet elpusztítani, lett egy látomásom, amiről Edwardnak lehet, hogy még nem kéne tudnia.
– Mit láttál, kedvenc nővérkém?
– Magamat, amint kipróbálom, hogy tényleg tűzálló lettem-e!
– Micsoda?
– Jól hallottad. Nem tudom hogyan és miként, de valahogyan átadod nekem a képességet, amit az emberi-vámpír részedből hoztál magaddal.
– Alice, semmi ilyenre nem gondoltam eddig.
– Pedig láttam. Először halványan, mint egy sejtést, amikor a gyertya kiégette belőled James nyomát, utána pedig teljes bizonyossággal, amikor Rosalie kergetett. Ezért tudott elkapni.
– Alice, ez szerintem egy önbeteljesítő látomás lesz, mert semmit se terveltem ki.
– De akkor is tudom, hogy megtörténik.
– De hogyan?
– Szerintem meg fogsz harapni. Azért tesszük, hogy megtudjuk biztonságos-e a dolog.
– Ezt most honnan szeded?
– Nagyon furcsa, de ahogy elkezdtünk beszélni róla, folyamatosan látomásom van róla, és folyamatában látom a dolgokat megvilágosodni.
– Bolond vagy Alice! Erre semmi szükség.
– Miért?
– Mert nincs rá okunk, hogy megtegyük. Semmi értelme.
– De van, Bella. Már ezt is látom.
– Akkor áruld el nekem, mert el se bírom képzelni, hogy miért lenne rá szükség, hogy fájdalmat okozzak neked. Emlékszem, amikor Bree megharapta Jaspert, láttam a fájdalmat kiülni az arcára. Az én mérgem, mivel más, mint bárkié, szerintem gyötrelmes kínokat okozna neked.
– Ez teljesen igaz Bella, de vállalom érted, és Edwardért. Többel tartozunk nektek máris, mint amit egy örökkévalóság alatt le lehetne törleszteni.
– Neked teljesen elment az eszed, Alice! Miért tartozna bárki is nekem, én tartozom nektek azért, hogy közétek tartozhatom, hogy nem öltetek meg az első napon, amikor itt jártam. Nekem adtátok az örökkévalóságot Edwarddal. Én vagyok az adósotok örökre.
– Bella, pont ez az ok! Neked biztosan örökkévalóság, de Edwardot el lehet pusztítani. Ugyanúgy, mint bármelyikünket.
Hirtelen nem értettem az érzést, amit a mellkasomban éreztem, hiszen már nem volt szívem, ami fájdalmat érezhetne, de rájöttem, hogy az érzés, ami megtalált, pontosan az, mint amikor Edward elhagyott. Egy hatalmas lyukat éreztem a szívem helyén. Elveszíthetem Edwardot végleg. A legrosszabb pedig rögtön ezután jött. Nem tudok véget vetni a létezésemnek, hogy ne kelljen nélküle szenvednem minden egyes másodpercben, míg csak létezem. Egyetlen ezredmásodperc alatt összeállt a kép. Önző cselekedet, az tény, de a lyuk, ami újra ott volt a mellkasomban és emésztette a józan gondolkodási képességemet, cselekvésre ösztökélt. Meg kell őt harapnom, hogy a mérgem átalakítsa a testét olyanná, mint én vagyok. Hogy ne égethesse meg a tűz, hogy ne tudjon semmilyen ismert módon elpusztulni.
De mi van, ha megöli a mérgem, mert ez is egy eshetőség? Nem, mivel Alice látja, hogy nem öli meg a mérgem, de biztosra kell mennem. Jól gondoltam, Alice látomása önbeteljesítő, de Edward elvesztésének a lehetősége szinte az eszemet vette. Képtelenné váltam arra, a legjobb meggyőződésem ellenére, hogy ellent mondjak neki és lebeszéljem erről a dologról.
– Gyerünk Alice! Mielőtt Edward hazaér. Képtelen vagyok ilyen gondolatokkal a szemeibe nézni. De hova menjünk?
– New Hampshire-ben van egy házunk, ugyanúgy az erdőben áll, mint ez. Az alkalmas helyszín lesz. Repüljünk Bostonba. Ott lopok egy kocsit és irány New Hampshire.
– Miért nem bérelünk? – a törvénytisztelet, amire neveltek, nem veszett ki belőlem.
– Mert Edward két perc alatt lenyomozná.
Gyorsan előkerítettük Nessie-t, hogy csendben a többiek hallótávolságán kívül megkérjük.
– Nessie! Dobj össze egy repülési tervet Bostonba!
– Jó, de minek?
– Az nem fontos, csak apád előtt maradjon titokban.
– Mire készültök? – ahogy visszakérdezett, szíven ütött az arcára ülő csibészes, féloldalas mosoly. Az apja lánya, mintha Edward mosolygott volna rám.
– Majd elmondom, mikor visszaértünk.
Bő fél órával később, már Port Angeles felé száguldottunk kettesben Alice-szel. Nessie majd lenyugtatja Edwardot, ráadásul a fejében se tud turkálni, ha Nessie nem akarja. Alice vészhelyzet esetére elhozta az egyik tartalék telefont a házból, aminek csak Nessie tudta a számát. Így Edward semmiképpen se tud minket utolérni. Aljas dolog volt, amit Edwarddal tettünk, de nem tudtam jobbat kitalálni, ilyen rövid idő alatt.
Már majdnem leszálltunk, amikor Nessie hívott minket egy nyilvános fülkéből.
– Ne tudjátok meg! Őrjöng. Persze senki sem tud semmit. Velem is próbálkozik folyamatosan, de nem mondok neki semmit, a fejemből meg egyszerűen kizártam. Arra szerintem rá fog jönni, hogy Bostonba mentetek, de tovább biztos nem fog tudni követni. Majd később ugyanígy hívlak titeket a mobilon.
– Köszi, kicsim! Ügyes vagy.
– Anya! Kegyetlenül szenved. Még mindig úgy érzi, meg kell téged védenie. Nem veszi észre, hogy az egyetlen lény a világon, akinek semmilyen védelemre sincs szüksége, az pont te vagy.
– Tudom szívem, de mond meg neki, hogy Alice-szel érte is tesszük, amit teszünk, hátha ettől megnyugszik egy kicsit. Meg azt is, hogy semmi veszélyeset se teszünk, hanem egy meglepetést készítünk neki elő – ez egy kicsavart módon még igaz is volt.
– Szerintem addig nem nyugszik le, míg nem tud újra a karjaiban tartani. Bármire is készültök, siessetek, jó! Olyan nehéz őt ilyen reményvesztettnek látni.
– Amilyen gyorsan csak lehet, olyan gyorsan visszatérünk, ígérem!
Miközben repültünk és utána autóztunk, Alice folyamatosan próbálta a jövőből kifürkészni, hogyan fog történni a dolog. Képtelen vagyok dűlőre jutni egy dologban. Alice-szel nem tudok tisztába jönni. Nem vagyok képes teljesen biztos lenni benne, hogy tényleg Edward és énmiattam teszi ezt, vagy valamit saját magával kapcsolatban, és így akar ártani magának, vagy megmenteni magát valamitől. Nincs itt Edward, hogy belenézzen a fejébe. Kénytelen vagyok bízni benne. Annyira támaszkodom már Edward képességére, hogy fel se tűnt, mennyire kiaknázzuk ezt a páratlan lehetőséget. Nem csoda, hogy Aro a saját képessége mellé, Edwardot is meg akarta szerezni, meg engem is, hogyha valaha valakinek olyan képessége lenne, mint Edwardnak ne tudjon vele semmit kezdeni, ha én a közelben vagyok. Már annyira megszoktam és kihasználtam Edward ajándékát, mintha a sajátom lenne. Hirtelen megszólalt Alice:
– Bella, pontosan tudom, mi fog történni.
– Akkor, ne csigázz!
Elmondta mire a házhoz értünk.
– Biztos vagy benne? – kérdeztem meg még egyszer Alice-től, mert azt elmondta, hogy kegyetlen kínt kell majd kiállnia.
– Igen Bella! Soha még senki nem szeretett engem úgy, mint te és Edward. Carlisle-ék is szeretnek, de ez más. Edward és te, tényleg olyanok vagytok nekem, mint az édes testvéreim. Már nem tudom elképzelni a világot kettőtök nélkül. Te annyi jót hoztál a családunkba és annyi erőt, amit a jóságod szolgálatába állítottál, hogy nem vagyok képes elképzelni, hogyan lehetne élni másként, mint a kettőtök jó szándéka, testvéri szeretete és Carlisle bölcsessége nélkül. Mintha, ez az érzés ismerős lenne az emberi múltamból. Felszínre hoztátok a szeretettekkel az emberi részemet, amit már azt hittem sohasem fogok megtalálni. Nélkületek nem érezném élhetőnek a világot. Jasperrel igazán szeretjük egymást, de mióta te a családunk tagja vagy, képtelen lennék elképzelni az életet a ti közelségetek nélkül. Úgy vonzódom hozzád és Edwardhoz, mint a Hold a Földhöz. Ha lehet, mindig szeretnék a közeletekben lenni, mert számomra Jasper kivételével, üressé válna a világ nélkületek. Tedd meg velem, hogy biztos lehess benne, Edwarddal is megteheted. Még valami Bella. Üsd ki a tudatomat, amíg tart!
– Azt nem merem!
– De, Bella, nyugodtan, ezt is látom a jövőben! Nem is fog sokáig tartani. Olyan hat-hét óra alatt véget is ér a folyamat. Ne feledd, ne az erek helyét harapd meg, hanem a nyirokcsomót a nyakamban! A mi „keringésünk” ott van. A mérgünk a valamikori nyirokrendszerünkben vándorol el a testünk minden pontjába.
– Oké, nem felejtettem el.
– Akkor, mire vársz?
Megtettem, megharaptam a nyakán, a nyirokcsomók helyét. Láttam, ahogyan az angyali és földöntúlian szép arcát eltorzítja a fájdalom, de mást is érzékeltem. Láttam, ahogyan a mérgem elkezd lassan vándorolni a nyakában és a teste felé. Kiütöttem a tudatát és néztem, ahogyan az én mérgem átváltoztat egy másik vámpírt. A külsején minimális változás látszódott csak. Szinte nem is látszott, hogy változna valami, mert ahogyan a mérgem tovább vándorolt a testében, a bőre színe visszatért ahhoz a gyönyörű alabástromfehér árnyalathoz, ami mindig is volt.
Benéztem a ruhája alá, láttam hol tart a változás. Eltelt négy óra amióta megharaptam. Éppen azon elmélkedtem, hogy elengedem a tudatát egy kicsit, hogy megkérdezzem, hogy érzi magát, amikor csörögni kezdett a mobil a táskámban.
– Bella?
– Igen, Nessie!
– Hogy álltok?
– Alice azt mondta, mielőtt belekezdtünk, hogy hat-hét óra, ennek a felén már túl vagyunk.
– Nem tudom, meddig tudok ellenállni Apának! Ha egy-két órán belül nem hall rólatok valamit, szerintem meg fogok törni és elárulom neki, hol vagytok. – gyanús lett Nessie, hiszen csak azt tudta, hogy Bostonba repültünk, a további utunkról nem tudott. Edward! Nessie hangját utánozza, vagy megtört Nessie Edward bánatától. Ah! Az teljesen kizárt, Nessie sokkal keményebb, mint mi ketten együttvéve, Edwarddal. Sokkal jobban éli meg ezt a világot, amiben élünk, mint mi magunk. Lehet, hogy azért, mert ő beleszületett, mi pedig csak utólag kerültünk bele, bár én részben szintén beleszülettem.
– Edward, jó próbálkozás, de lebuktál! Honnan tudod a telefonszámot?
– Drágám, hol vagytok? Mit csináltok?
– Ne haragudj rám, és bocsásd meg nekünk, amit teszünk most Alice-szel, de nem mondom el, míg haza nem érünk! Ha minden jól megy, ma estére otthon is leszünk, addig kérlek, légy türelemmel! Nem történik velünk semmi rossz.
– De miért titkolóztok?
– Kérlek, Edward! Bízz bennem! Tudod, hogy semmi baj sem érhet minket.
– Ez igaz. Csak hát, még mindig a régi szokások. Egyébként sejtettem, hogy Nessie titkol valamit, mert egész egyszerűen kizárt a fejéből, és nem mond semmit. Hihetetlenek Jacobbal! Már próbáltam fenyegetni is Nessie-t, erre Jake átváltozott és nekem ugrott Nessie miatt. Pedig nem is akartam igazából bántani. Jake az élete árán is megvédi Nessie-t, kénytelen vagyok elismerni, hogy tökéletes párt alkotnak. Úgy kering Nessie Jake körül, mintha a holdja lenne, de Jake is mindig úgy mozdul, hogy összhangban legyen Nessie-vel, nem is tudom, láttam-e valaha ilyet.
Edward szavai megindították az elmémet, hogy kutasson a múlt ködében. Eszembe jutott! Amikor Renée-éknél voltunk Edwarddal tavaly tavasszal, akkor mondta ezt rám Renée, hogy úgy keringek Edward körül, mintha a műholdja lennék. Elmosolyodtam, az élet ismétli önmagát. A lányom a körül a férfi körül „kering”, aki valószínűleg a párom lenne, ha nem csöppenünk bele mindketten a természetfeletti világba. De ez így van jól. Így tökéletes, így működik a mi kicsavart, fejre állított, és őrült világunk.
– Edward nem láthattál, mert benne éltél.
– Hogy-hogy?
– Úgy, hogy te és én viselkedtünk így egymással. Renée legalábbis ezt mondta tavaly tavasszal ránk, mikor nála voltunk.
– Nem mondod!
– Figyelj, Edward! Tudom, hogy megbékéltetek Jacobbal, de én tudom azt, hogy mennyire tud szeretni. Nekem te vagy az univerzum, sőt több, de hidd el, Jake-nek Nessie a világmindenség! Neki Nessie a nap, ami nélkül nem tud létezni egyetlen percig se. Tudom, hogy Jake szeret engem is, de hidd el Edward, ha megpróbálnék Nessie-nek ártani, Jacob gondolkodás vagy mérlegelés nélkül nekem esne, még az élete árán is, hogy megvédje!
– Nem tudom, de érzem, hogy igazad van. Nessie-nek tényleg nem lehet jobb párja Jacobnál. Meg aztán, látnod kéne, hogy néznek most is egymásra. Ha ezt valaki idegen látná, szegény Jake-et lecsuknák kiskorú megrontásáért, de azonnal! Csak magunkhoz vagyok képes őket hasonlítani. Mennyi idő alatt tudtok hazaérni?
– Jó próbálkozás, de nem dőlök be.
– A fene vigye el! Ma nem tudom elterelni a gondolataidat?
– Nem, mert koncentrálok!
– Mire?
– Rád. Fejezd be drágám, ma valamikor otthon leszünk Alice-szel együtt, addig pedig, türelem! Arra még mindig nem válaszoltál, honnan tudod a számunkat?
– Emlékezz! Én vettem legutóbb a telefonokat. Megnéztem hiányzik-e valamelyik, ennyi.
– Ezt elszúrtuk. Nem baj, úgyse csinálunk többé ilyet. Ezt megígérem!
– Hiszek neked. Akkor, míg haza nem értek, nem tudom meg, miben mesterkedtek?
– Nem! Ez végleges.
– Kérlek!
– Mondom, nem!
Még sosem tettem ilyet vele, de lecsaptam a telefont, és ki is kapcsoltam. Ismerem magam annyira, hogy tudjam, ha kérlelni kezd, néhány másodpercnél tovább nem bírok neki ellenállni. Most pedig nem szabad engednem neki, bármi történjen is. Visszakapcsoltam a telefont, gyorsan írtam neki egy bocsánatkérő SMS-t és kikapcsoltam a készüléket újra, hogy ne tudjon felhívni, mert ha igazán rákezd a győzködésre, akkor nem tudok neki nemet mondani.
Ránéztem Alice-re. Csak néhány perc telt el, de látszott, hogy a folyamat előrehaladásával, begyorsultak a dolgok. Már a lábainál és a jobb karjánál tartott az a szürkéskék vonal a testén, ami a mérgem útját mutatta. Szemmel láthatóan egyre gyorsabban kúszott a vonal a testén. Ha így halad, még egy fél óra, és véget ér. Álltam mellette, és unalmamban dúdolni kezdtem az Edward által írt altatódalomat. A kíváncsiságom persze folyamatosan növekedett, miközben begyújtottam a kandallóba, hogy Alice kipróbálhassa, amiért felvállalta ezt az egészet. Végre láttam, hogy Alice lábujjain végigkúszva elenyészik a színváltozás, megnéztem a kezeit, ott is eltűnt a változás nyoma. Meglepődve vettem észre, hogy a nyakán nem is látszik a harapásom nyoma úgy, mint Jasperen a többi vámpíré. Itt van az ideje, hogy kiderüljön mi lett Alice-ből.
– Alice! – szóltam hozzá, miközben elengedtem a tudatát.
– Itt vagyok. Vége?
– Hogy érzed?
– Nem érzek semmit. Várj csak! Mintha más lenne.
– Mi?
– Az egész. Ugyanúgy látok, hallok, tapintok, de valahogy mégis megváltozott valami. Még én se tudom mi, de valahogy olyan furcsa minden. Valahogy erősebbnek érzem magam, és Bella! Uh! Ez meg mi volt?
– Mi?
– Mintha egy emlék lett volna. – néhány másodpercen keresztül üveges, kikerekedett szemekkel nézett maga elé a semmibe – Anya! Apa! Cynthia! Uramisten! A változás visszaadta nekem az emberi emlékeimet! Köszönöm! Ha soha többé nem kapok tőled semmilyen ajándékot, akkor is örökre a lekötelezetted vagyok. Ennél nagyobb ajándékot nem adhat nekem senki. – A nyakamba borult és könnyek nélkül zokogni kezdett örömében.
– Nincs mit, drága Alice. Én köszönöm, hogy eljátszottad a kísérleti nyulat nekem.
– Bella olyan erősnek érzem magam. Szkanderozzunk egyet!
– Benne vagyok. – nekiestünk egymás kezének, de döntetlen lett. Alice a mérgem hatására pont olyan erős lett, mint én. Nem vagyok képes letagadni a kíváncsiságomat, sutyiban a kandallóra néztem, de elkapta a tekintetem. Odament és minden teketóriázás nélkül beletartotta a kezét a lángokba. Már vörösen izzott a keze, amikor mosolyogva kivette a tűzből. Már három elpusztíthatatlan vámpír biztosan van a világon.
– Bella! Látni szeretném az emberi családom, pontosabban, ami maradt belőle. Végre vannak arcok, hangok, benyomások… emlékek a fejemben. – újra magához ölelt, nem bírt magával, de olyan jól esett neki örömet okozni. Kevés lény érdemelte volna meg nála jobban ezt a lehetőséget.
–Alice, miközben változtál, Edward felhívott és én megígértem neki, hogy ma valamikor otthon leszünk.
Nagyon szerettem volna már személyesen bocsánatot kérni Edwardtól a viselkedésünkért.
Éjfél után nem sokkal le is szálltunk Port Angelesben. Ahogy közelítettünk a ház felé úgy nőtt bennem az izgalom. Most, a felébredésem óta először, igazán féltem attól, Edward hogyan fogad majd. A félelmem viszont alaptalannak bizonyult, a garázsban várt minket. A Barabus hangját semmilyen más autóéval se lehetett összetéveszteni. Amint kiszálltam a kocsiból, már magához is ölelt és csókolt, ahol csak ért.
– Edward meg tudsz nekem bocsátani azért, amit tettem?
– Butus Bella! Te nem tudsz olyat tenni, amit én meg ne bocsátanék neked, mindaddig, míg visszatérsz hozzám.
– Lehet, hogy szavadon foglak, előbb, mint gondolod!
– Ezt meg, hogy értsem?
– Meglepetés lesz.
– Akkor, nem kérem, hogy elmond, jó?
– Köszönöm! A telefont le tudtam csapni, hogy ne tudj kérlelni, de élőben képtelen vagyok nemet mondani neked. – Mondtam neki úgy, hogy közben bocsánatkérően a mellkasába fúrtam az arcomat.
– Akkor most arra kérlek, hogy menjünk haza a kis házba és legyünk együtt. Ez az egy nap nélküled rosszabb volt, mint az a fél év, míg nem voltam veled.
– Azt nem hiszem.
– Engedd, hogy megmagyarázzam! Bella, tegnap rádöbbentem, hogy te mit érezhettél, amikor elhagytalak, ugyanis egy röpke fél órára azt hittem, elhagytál engem. Úgy éreztem, hogy kitépte valaki a szívemet, ami nincs, de akkor is – szúrta közbe az imádni való félmosolyával. – Azt hittem, soha többé nem látlak. Tudtam, hogy mennyire megbántottalak akkor, de arról halvány fogalmam se volt, hogy milyen érzés lehetett. Egy lyukat égetett a fájdalom a testem közepébe, amit csak te vagy képes betölteni. Te pedig ennek ellenére rohantál, hogy megments engem a végső elmúlástól. Nélküled semmi vagyok, Bella. Köszönöm, hogy visszajöttél!
– Bella, sürgősen beszélnünk kell, míg Edward nincs a közelben!
– Mi baj van, Alice?
– Semmi, és nem is lesz, nyugi! De a minap, amikor kiderült, hogy téged nem lehet elpusztítani, lett egy látomásom, amiről Edwardnak lehet, hogy még nem kéne tudnia.
– Mit láttál, kedvenc nővérkém?
– Magamat, amint kipróbálom, hogy tényleg tűzálló lettem-e!
– Micsoda?
– Jól hallottad. Nem tudom hogyan és miként, de valahogyan átadod nekem a képességet, amit az emberi-vámpír részedből hoztál magaddal.
– Alice, semmi ilyenre nem gondoltam eddig.
– Pedig láttam. Először halványan, mint egy sejtést, amikor a gyertya kiégette belőled James nyomát, utána pedig teljes bizonyossággal, amikor Rosalie kergetett. Ezért tudott elkapni.
– Alice, ez szerintem egy önbeteljesítő látomás lesz, mert semmit se terveltem ki.
– De akkor is tudom, hogy megtörténik.
– De hogyan?
– Szerintem meg fogsz harapni. Azért tesszük, hogy megtudjuk biztonságos-e a dolog.
– Ezt most honnan szeded?
– Nagyon furcsa, de ahogy elkezdtünk beszélni róla, folyamatosan látomásom van róla, és folyamatában látom a dolgokat megvilágosodni.
– Bolond vagy Alice! Erre semmi szükség.
– Miért?
– Mert nincs rá okunk, hogy megtegyük. Semmi értelme.
– De van, Bella. Már ezt is látom.
– Akkor áruld el nekem, mert el se bírom képzelni, hogy miért lenne rá szükség, hogy fájdalmat okozzak neked. Emlékszem, amikor Bree megharapta Jaspert, láttam a fájdalmat kiülni az arcára. Az én mérgem, mivel más, mint bárkié, szerintem gyötrelmes kínokat okozna neked.
– Ez teljesen igaz Bella, de vállalom érted, és Edwardért. Többel tartozunk nektek máris, mint amit egy örökkévalóság alatt le lehetne törleszteni.
– Neked teljesen elment az eszed, Alice! Miért tartozna bárki is nekem, én tartozom nektek azért, hogy közétek tartozhatom, hogy nem öltetek meg az első napon, amikor itt jártam. Nekem adtátok az örökkévalóságot Edwarddal. Én vagyok az adósotok örökre.
– Bella, pont ez az ok! Neked biztosan örökkévalóság, de Edwardot el lehet pusztítani. Ugyanúgy, mint bármelyikünket.
Hirtelen nem értettem az érzést, amit a mellkasomban éreztem, hiszen már nem volt szívem, ami fájdalmat érezhetne, de rájöttem, hogy az érzés, ami megtalált, pontosan az, mint amikor Edward elhagyott. Egy hatalmas lyukat éreztem a szívem helyén. Elveszíthetem Edwardot végleg. A legrosszabb pedig rögtön ezután jött. Nem tudok véget vetni a létezésemnek, hogy ne kelljen nélküle szenvednem minden egyes másodpercben, míg csak létezem. Egyetlen ezredmásodperc alatt összeállt a kép. Önző cselekedet, az tény, de a lyuk, ami újra ott volt a mellkasomban és emésztette a józan gondolkodási képességemet, cselekvésre ösztökélt. Meg kell őt harapnom, hogy a mérgem átalakítsa a testét olyanná, mint én vagyok. Hogy ne égethesse meg a tűz, hogy ne tudjon semmilyen ismert módon elpusztulni.
De mi van, ha megöli a mérgem, mert ez is egy eshetőség? Nem, mivel Alice látja, hogy nem öli meg a mérgem, de biztosra kell mennem. Jól gondoltam, Alice látomása önbeteljesítő, de Edward elvesztésének a lehetősége szinte az eszemet vette. Képtelenné váltam arra, a legjobb meggyőződésem ellenére, hogy ellent mondjak neki és lebeszéljem erről a dologról.
– Gyerünk Alice! Mielőtt Edward hazaér. Képtelen vagyok ilyen gondolatokkal a szemeibe nézni. De hova menjünk?
– New Hampshire-ben van egy házunk, ugyanúgy az erdőben áll, mint ez. Az alkalmas helyszín lesz. Repüljünk Bostonba. Ott lopok egy kocsit és irány New Hampshire.
– Miért nem bérelünk? – a törvénytisztelet, amire neveltek, nem veszett ki belőlem.
– Mert Edward két perc alatt lenyomozná.
Gyorsan előkerítettük Nessie-t, hogy csendben a többiek hallótávolságán kívül megkérjük.
– Nessie! Dobj össze egy repülési tervet Bostonba!
– Jó, de minek?
– Az nem fontos, csak apád előtt maradjon titokban.
– Mire készültök? – ahogy visszakérdezett, szíven ütött az arcára ülő csibészes, féloldalas mosoly. Az apja lánya, mintha Edward mosolygott volna rám.
– Majd elmondom, mikor visszaértünk.
Bő fél órával később, már Port Angeles felé száguldottunk kettesben Alice-szel. Nessie majd lenyugtatja Edwardot, ráadásul a fejében se tud turkálni, ha Nessie nem akarja. Alice vészhelyzet esetére elhozta az egyik tartalék telefont a házból, aminek csak Nessie tudta a számát. Így Edward semmiképpen se tud minket utolérni. Aljas dolog volt, amit Edwarddal tettünk, de nem tudtam jobbat kitalálni, ilyen rövid idő alatt.
Már majdnem leszálltunk, amikor Nessie hívott minket egy nyilvános fülkéből.
– Ne tudjátok meg! Őrjöng. Persze senki sem tud semmit. Velem is próbálkozik folyamatosan, de nem mondok neki semmit, a fejemből meg egyszerűen kizártam. Arra szerintem rá fog jönni, hogy Bostonba mentetek, de tovább biztos nem fog tudni követni. Majd később ugyanígy hívlak titeket a mobilon.
– Köszi, kicsim! Ügyes vagy.
– Anya! Kegyetlenül szenved. Még mindig úgy érzi, meg kell téged védenie. Nem veszi észre, hogy az egyetlen lény a világon, akinek semmilyen védelemre sincs szüksége, az pont te vagy.
– Tudom szívem, de mond meg neki, hogy Alice-szel érte is tesszük, amit teszünk, hátha ettől megnyugszik egy kicsit. Meg azt is, hogy semmi veszélyeset se teszünk, hanem egy meglepetést készítünk neki elő – ez egy kicsavart módon még igaz is volt.
– Szerintem addig nem nyugszik le, míg nem tud újra a karjaiban tartani. Bármire is készültök, siessetek, jó! Olyan nehéz őt ilyen reményvesztettnek látni.
– Amilyen gyorsan csak lehet, olyan gyorsan visszatérünk, ígérem!
Miközben repültünk és utána autóztunk, Alice folyamatosan próbálta a jövőből kifürkészni, hogyan fog történni a dolog. Képtelen vagyok dűlőre jutni egy dologban. Alice-szel nem tudok tisztába jönni. Nem vagyok képes teljesen biztos lenni benne, hogy tényleg Edward és énmiattam teszi ezt, vagy valamit saját magával kapcsolatban, és így akar ártani magának, vagy megmenteni magát valamitől. Nincs itt Edward, hogy belenézzen a fejébe. Kénytelen vagyok bízni benne. Annyira támaszkodom már Edward képességére, hogy fel se tűnt, mennyire kiaknázzuk ezt a páratlan lehetőséget. Nem csoda, hogy Aro a saját képessége mellé, Edwardot is meg akarta szerezni, meg engem is, hogyha valaha valakinek olyan képessége lenne, mint Edwardnak ne tudjon vele semmit kezdeni, ha én a közelben vagyok. Már annyira megszoktam és kihasználtam Edward ajándékát, mintha a sajátom lenne. Hirtelen megszólalt Alice:
– Bella, pontosan tudom, mi fog történni.
– Akkor, ne csigázz!
Elmondta mire a házhoz értünk.
– Biztos vagy benne? – kérdeztem meg még egyszer Alice-től, mert azt elmondta, hogy kegyetlen kínt kell majd kiállnia.
– Igen Bella! Soha még senki nem szeretett engem úgy, mint te és Edward. Carlisle-ék is szeretnek, de ez más. Edward és te, tényleg olyanok vagytok nekem, mint az édes testvéreim. Már nem tudom elképzelni a világot kettőtök nélkül. Te annyi jót hoztál a családunkba és annyi erőt, amit a jóságod szolgálatába állítottál, hogy nem vagyok képes elképzelni, hogyan lehetne élni másként, mint a kettőtök jó szándéka, testvéri szeretete és Carlisle bölcsessége nélkül. Mintha, ez az érzés ismerős lenne az emberi múltamból. Felszínre hoztátok a szeretettekkel az emberi részemet, amit már azt hittem sohasem fogok megtalálni. Nélkületek nem érezném élhetőnek a világot. Jasperrel igazán szeretjük egymást, de mióta te a családunk tagja vagy, képtelen lennék elképzelni az életet a ti közelségetek nélkül. Úgy vonzódom hozzád és Edwardhoz, mint a Hold a Földhöz. Ha lehet, mindig szeretnék a közeletekben lenni, mert számomra Jasper kivételével, üressé válna a világ nélkületek. Tedd meg velem, hogy biztos lehess benne, Edwarddal is megteheted. Még valami Bella. Üsd ki a tudatomat, amíg tart!
– Azt nem merem!
– De, Bella, nyugodtan, ezt is látom a jövőben! Nem is fog sokáig tartani. Olyan hat-hét óra alatt véget is ér a folyamat. Ne feledd, ne az erek helyét harapd meg, hanem a nyirokcsomót a nyakamban! A mi „keringésünk” ott van. A mérgünk a valamikori nyirokrendszerünkben vándorol el a testünk minden pontjába.
– Oké, nem felejtettem el.
– Akkor, mire vársz?
Megtettem, megharaptam a nyakán, a nyirokcsomók helyét. Láttam, ahogyan az angyali és földöntúlian szép arcát eltorzítja a fájdalom, de mást is érzékeltem. Láttam, ahogyan a mérgem elkezd lassan vándorolni a nyakában és a teste felé. Kiütöttem a tudatát és néztem, ahogyan az én mérgem átváltoztat egy másik vámpírt. A külsején minimális változás látszódott csak. Szinte nem is látszott, hogy változna valami, mert ahogyan a mérgem tovább vándorolt a testében, a bőre színe visszatért ahhoz a gyönyörű alabástromfehér árnyalathoz, ami mindig is volt.
Benéztem a ruhája alá, láttam hol tart a változás. Eltelt négy óra amióta megharaptam. Éppen azon elmélkedtem, hogy elengedem a tudatát egy kicsit, hogy megkérdezzem, hogy érzi magát, amikor csörögni kezdett a mobil a táskámban.
– Bella?
– Igen, Nessie!
– Hogy álltok?
– Alice azt mondta, mielőtt belekezdtünk, hogy hat-hét óra, ennek a felén már túl vagyunk.
– Nem tudom, meddig tudok ellenállni Apának! Ha egy-két órán belül nem hall rólatok valamit, szerintem meg fogok törni és elárulom neki, hol vagytok. – gyanús lett Nessie, hiszen csak azt tudta, hogy Bostonba repültünk, a további utunkról nem tudott. Edward! Nessie hangját utánozza, vagy megtört Nessie Edward bánatától. Ah! Az teljesen kizárt, Nessie sokkal keményebb, mint mi ketten együttvéve, Edwarddal. Sokkal jobban éli meg ezt a világot, amiben élünk, mint mi magunk. Lehet, hogy azért, mert ő beleszületett, mi pedig csak utólag kerültünk bele, bár én részben szintén beleszülettem.
– Edward, jó próbálkozás, de lebuktál! Honnan tudod a telefonszámot?
– Drágám, hol vagytok? Mit csináltok?
– Ne haragudj rám, és bocsásd meg nekünk, amit teszünk most Alice-szel, de nem mondom el, míg haza nem érünk! Ha minden jól megy, ma estére otthon is leszünk, addig kérlek, légy türelemmel! Nem történik velünk semmi rossz.
– De miért titkolóztok?
– Kérlek, Edward! Bízz bennem! Tudod, hogy semmi baj sem érhet minket.
– Ez igaz. Csak hát, még mindig a régi szokások. Egyébként sejtettem, hogy Nessie titkol valamit, mert egész egyszerűen kizárt a fejéből, és nem mond semmit. Hihetetlenek Jacobbal! Már próbáltam fenyegetni is Nessie-t, erre Jake átváltozott és nekem ugrott Nessie miatt. Pedig nem is akartam igazából bántani. Jake az élete árán is megvédi Nessie-t, kénytelen vagyok elismerni, hogy tökéletes párt alkotnak. Úgy kering Nessie Jake körül, mintha a holdja lenne, de Jake is mindig úgy mozdul, hogy összhangban legyen Nessie-vel, nem is tudom, láttam-e valaha ilyet.
Edward szavai megindították az elmémet, hogy kutasson a múlt ködében. Eszembe jutott! Amikor Renée-éknél voltunk Edwarddal tavaly tavasszal, akkor mondta ezt rám Renée, hogy úgy keringek Edward körül, mintha a műholdja lennék. Elmosolyodtam, az élet ismétli önmagát. A lányom a körül a férfi körül „kering”, aki valószínűleg a párom lenne, ha nem csöppenünk bele mindketten a természetfeletti világba. De ez így van jól. Így tökéletes, így működik a mi kicsavart, fejre állított, és őrült világunk.
– Edward nem láthattál, mert benne éltél.
– Hogy-hogy?
– Úgy, hogy te és én viselkedtünk így egymással. Renée legalábbis ezt mondta tavaly tavasszal ránk, mikor nála voltunk.
– Nem mondod!
– Figyelj, Edward! Tudom, hogy megbékéltetek Jacobbal, de én tudom azt, hogy mennyire tud szeretni. Nekem te vagy az univerzum, sőt több, de hidd el, Jake-nek Nessie a világmindenség! Neki Nessie a nap, ami nélkül nem tud létezni egyetlen percig se. Tudom, hogy Jake szeret engem is, de hidd el Edward, ha megpróbálnék Nessie-nek ártani, Jacob gondolkodás vagy mérlegelés nélkül nekem esne, még az élete árán is, hogy megvédje!
– Nem tudom, de érzem, hogy igazad van. Nessie-nek tényleg nem lehet jobb párja Jacobnál. Meg aztán, látnod kéne, hogy néznek most is egymásra. Ha ezt valaki idegen látná, szegény Jake-et lecsuknák kiskorú megrontásáért, de azonnal! Csak magunkhoz vagyok képes őket hasonlítani. Mennyi idő alatt tudtok hazaérni?
– Jó próbálkozás, de nem dőlök be.
– A fene vigye el! Ma nem tudom elterelni a gondolataidat?
– Nem, mert koncentrálok!
– Mire?
– Rád. Fejezd be drágám, ma valamikor otthon leszünk Alice-szel együtt, addig pedig, türelem! Arra még mindig nem válaszoltál, honnan tudod a számunkat?
– Emlékezz! Én vettem legutóbb a telefonokat. Megnéztem hiányzik-e valamelyik, ennyi.
– Ezt elszúrtuk. Nem baj, úgyse csinálunk többé ilyet. Ezt megígérem!
– Hiszek neked. Akkor, míg haza nem értek, nem tudom meg, miben mesterkedtek?
– Nem! Ez végleges.
– Kérlek!
– Mondom, nem!
Még sosem tettem ilyet vele, de lecsaptam a telefont, és ki is kapcsoltam. Ismerem magam annyira, hogy tudjam, ha kérlelni kezd, néhány másodpercnél tovább nem bírok neki ellenállni. Most pedig nem szabad engednem neki, bármi történjen is. Visszakapcsoltam a telefont, gyorsan írtam neki egy bocsánatkérő SMS-t és kikapcsoltam a készüléket újra, hogy ne tudjon felhívni, mert ha igazán rákezd a győzködésre, akkor nem tudok neki nemet mondani.
Ránéztem Alice-re. Csak néhány perc telt el, de látszott, hogy a folyamat előrehaladásával, begyorsultak a dolgok. Már a lábainál és a jobb karjánál tartott az a szürkéskék vonal a testén, ami a mérgem útját mutatta. Szemmel láthatóan egyre gyorsabban kúszott a vonal a testén. Ha így halad, még egy fél óra, és véget ér. Álltam mellette, és unalmamban dúdolni kezdtem az Edward által írt altatódalomat. A kíváncsiságom persze folyamatosan növekedett, miközben begyújtottam a kandallóba, hogy Alice kipróbálhassa, amiért felvállalta ezt az egészet. Végre láttam, hogy Alice lábujjain végigkúszva elenyészik a színváltozás, megnéztem a kezeit, ott is eltűnt a változás nyoma. Meglepődve vettem észre, hogy a nyakán nem is látszik a harapásom nyoma úgy, mint Jasperen a többi vámpíré. Itt van az ideje, hogy kiderüljön mi lett Alice-ből.
– Alice! – szóltam hozzá, miközben elengedtem a tudatát.
– Itt vagyok. Vége?
– Hogy érzed?
– Nem érzek semmit. Várj csak! Mintha más lenne.
– Mi?
– Az egész. Ugyanúgy látok, hallok, tapintok, de valahogy mégis megváltozott valami. Még én se tudom mi, de valahogy olyan furcsa minden. Valahogy erősebbnek érzem magam, és Bella! Uh! Ez meg mi volt?
– Mi?
– Mintha egy emlék lett volna. – néhány másodpercen keresztül üveges, kikerekedett szemekkel nézett maga elé a semmibe – Anya! Apa! Cynthia! Uramisten! A változás visszaadta nekem az emberi emlékeimet! Köszönöm! Ha soha többé nem kapok tőled semmilyen ajándékot, akkor is örökre a lekötelezetted vagyok. Ennél nagyobb ajándékot nem adhat nekem senki. – A nyakamba borult és könnyek nélkül zokogni kezdett örömében.
– Nincs mit, drága Alice. Én köszönöm, hogy eljátszottad a kísérleti nyulat nekem.
– Bella olyan erősnek érzem magam. Szkanderozzunk egyet!
– Benne vagyok. – nekiestünk egymás kezének, de döntetlen lett. Alice a mérgem hatására pont olyan erős lett, mint én. Nem vagyok képes letagadni a kíváncsiságomat, sutyiban a kandallóra néztem, de elkapta a tekintetem. Odament és minden teketóriázás nélkül beletartotta a kezét a lángokba. Már vörösen izzott a keze, amikor mosolyogva kivette a tűzből. Már három elpusztíthatatlan vámpír biztosan van a világon.
– Bella! Látni szeretném az emberi családom, pontosabban, ami maradt belőle. Végre vannak arcok, hangok, benyomások… emlékek a fejemben. – újra magához ölelt, nem bírt magával, de olyan jól esett neki örömet okozni. Kevés lény érdemelte volna meg nála jobban ezt a lehetőséget.
–Alice, miközben változtál, Edward felhívott és én megígértem neki, hogy ma valamikor otthon leszünk.
Nagyon szerettem volna már személyesen bocsánatot kérni Edwardtól a viselkedésünkért.
Éjfél után nem sokkal le is szálltunk Port Angelesben. Ahogy közelítettünk a ház felé úgy nőtt bennem az izgalom. Most, a felébredésem óta először, igazán féltem attól, Edward hogyan fogad majd. A félelmem viszont alaptalannak bizonyult, a garázsban várt minket. A Barabus hangját semmilyen más autóéval se lehetett összetéveszteni. Amint kiszálltam a kocsiból, már magához is ölelt és csókolt, ahol csak ért.
– Edward meg tudsz nekem bocsátani azért, amit tettem?
– Butus Bella! Te nem tudsz olyat tenni, amit én meg ne bocsátanék neked, mindaddig, míg visszatérsz hozzám.
– Lehet, hogy szavadon foglak, előbb, mint gondolod!
– Ezt meg, hogy értsem?
– Meglepetés lesz.
– Akkor, nem kérem, hogy elmond, jó?
– Köszönöm! A telefont le tudtam csapni, hogy ne tudj kérlelni, de élőben képtelen vagyok nemet mondani neked. – Mondtam neki úgy, hogy közben bocsánatkérően a mellkasába fúrtam az arcomat.
– Akkor most arra kérlek, hogy menjünk haza a kis házba és legyünk együtt. Ez az egy nap nélküled rosszabb volt, mint az a fél év, míg nem voltam veled.
– Azt nem hiszem.
– Engedd, hogy megmagyarázzam! Bella, tegnap rádöbbentem, hogy te mit érezhettél, amikor elhagytalak, ugyanis egy röpke fél órára azt hittem, elhagytál engem. Úgy éreztem, hogy kitépte valaki a szívemet, ami nincs, de akkor is – szúrta közbe az imádni való félmosolyával. – Azt hittem, soha többé nem látlak. Tudtam, hogy mennyire megbántottalak akkor, de arról halvány fogalmam se volt, hogy milyen érzés lehetett. Egy lyukat égetett a fájdalom a testem közepébe, amit csak te vagy képes betölteni. Te pedig ennek ellenére rohantál, hogy megments engem a végső elmúlástól. Nélküled semmi vagyok, Bella. Köszönöm, hogy visszajöttél!
0 comments:
Megjegyzés küldése